Tuesday, June 26, 2018

Az elveszett szeretet nyomában

Képtalálat a következőre: „yoga love art”


2016 nyara volt.

Az úti cél: India. Vagy sokkal inkább: önmagam.
Tervem szerint bejártam volna az egész országot egy hátizsákkal, de az ilyen rövid idő alatt kb. kivitelezhetetlen. Maradt az Arany háromszög, Jaisalmer és Rishikesh. 
Ahogy az utamon haladtam, rengeteg dolog történt velem, de végig úgy éreztem, az egész többről szól, minthogy utazgatom és jógázni tanulok. Lehetséges, hogy az egész utazás lényege az volt, hogy megértsem, mi igazából a szeretet? Önmagam szeretete? Hogy ki vagyok én? Az, hogy teljesen egyedül utaztam segített abban, hogy teljesen magamba lássak és mások befolyása nélkül tudjak gondolkodni a dolgokról. Ez egy másik dolog, amit meg kell tanulnom. Hogy ne idomuljak másokhoz. 

Ahogy készülődtem a zarándoklatomra egyre inkább foglalkoztattak ezek a kérdések. Hirtelen idegen földön találtam magamat, vadul tülkölő riksák forgatagában Delhiben, ahol mindenki érthetetlen nyelven kiabál rám és a fejét ingatja. Félénken, de határozottan elindultam a felfedező útra. Kígyóbűvölőket láttam az utcákon, dobozokban élő koldus családokat, az utca túlvégén szikrázó felhőkarcolókat. Másokhoz nem igazán szóltam, csak magamban társalogtam. Megtanultam hallgatni a szívere és könnyedén lélegezni. Rájöttem, felesleges bármitől félni. Aminek meg kell történnie, az mindenképpen meg fog, mindig van rosszabb, és bármilyen úton csak az első lépés a nehéz, a többi könnyen jön. 

Agrában rájöttem, hogy nem kell párkapcsolatban élni ahhoz, hogy az ember teljesnek és szeretettnek érezze magát. Elég, ha önmagadat szereted és ha nem engeded, hogy a társadalom beléd beszélje a hülyeségeit, egymagad is boldog lehetsz.

Jaipurban útitársam is akadt. Jó volt néha végre nem egyedül lenni, de rájöttem, a társaság nem nekem való. Egyedül csak magamhoz kell igazodnom, oda megyek, ahova akarok és könnyebben alkalmazkodom bármihez, ha nincs, aki folyton nyavalyog mellettem. 

Jaisalmer megtanított elengedni. Amennyire szerettem volna eljutni az arannyal borított palotákba, olyan nehéz volt elfogadni és elengedni a gondolatot, hogy van, amikor az élet közbejön (delhi belly) és nem minden alakul úgy, ahogy terveztük, de ez nem jelenti azt, hogy ez nem jó. Mert lehet nagyon jó, ha nem ragaszkodsz az elképzeléseidhez. 

Rishikeshben egy hónapnyi intenzív jóga, meditáció és megtisztulási gyakorlatok során eljutottam egy pontra, amikor nem éreztem mást, csak határtalan szeretetet minden iránt. Boldog voltam és kiegyensúlyozott, és semmi nem tudott ebből az állapotomból kihozni. Nem találtam meg magamat teljesen, az tiszta sor, mert ma sem tudom, hogy jutottam oda, vagy mit kell tennem, hogy oda vissza jussak. Ez is a posztom lényege. Valahol, valahogy, visszatérve ebbe a rohanó, pénzsóvár, mindenkit kizsigerelő nyugati világban elveszett az az esszencia, amit ott megtaláltam. Tudom, hogy itt van bent valahol, mélyen elbújva, de valami felszínes réteg ismét rárakódott és nem tudom előkotorni a szenny alól ezt a drágakövet.  

Akkor nem érdekelt semmi. Nem akartam birtokolni semmit és senkit, mindenkit szerettem és nem vártam cserébe semmit. Boldog voltam és békés. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy elvesztem a világban. Mindenhonnan csak az ömlik rám, hogy dolgozzak látástól vakulásik, pénz pénz és még több pénz kell, csak akkor vagy jó, ha így nézel ki, márkás ruhák, nagy tévé, kocsit venni, mindenkinek megfelelni, rendet tartani... és nem látom a végét, sem egy szemernyi eredményét, csak azt, hogy ettől minden széthullik és kiveszik a boldogság mindenhonnan. Aztán próbáljuk máshol keresni, de ott sincs. Csak azt érjük el, hogy azt is elbasszuk, ami eddig működött. Nem akarok megfelelni. Nem akarok jó lenni. Csak lenni akarok és szeretve lenni. 
 

No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...