Tuesday, June 13, 2017

Vegan Sunday Market

Ez a második Vegan Sunday Marketem volt, mióta a nagy városban élek, és meg kell vallanom, az első sokkal jobban tetszett. (Talán, mert annyira új élmény volt és annyira örültem, hogy végre én is részt vehetek egy ilyen eseményen.) Az egészet igazából az tette különlegessé, hogy egy nagyon kedves ismerősömmel mentem, aki bár nem vegán, de a képeimmel és a receptjeimmel pozitív hatást tettem rá (aminek hihetetlenül örülök! Ha már egy valakinek jobbá tettem a napját vele (a magamén kívül-nyam nyam), már megérte) 

Volt ott minden (bár mintha az előző piac nagyobb lett volna), száz féle kóstoló: vegán sajt, nyers torták, lekvár, kekszek és mártogatósok, csak győzd pénztárcával. 😁

Rendszeresen elhatározom, hogy következő alkalommal (Steiner) Kristóf konyhájában eszem, de valahogy a Vegan Love kajái annyira isteniek, és annyira laktatóak, hogy nem tudok neki ellent mondani, utána pedig semmi másnak nem marad hely (talán azért is, mert a piac végig kóstolásával kezdem??) 

Ez alkalommal sem tudtam ellen állni... be is ruháztam a tofu burgerbe vega sajttal. Sajna nem volt gluténmentes a panír, ezért fölösleges lett volna GM buciban kérni +500 FT-ért, szóval bevállaltam egy hasfájást meg a többit, de nem volt olyan durva, mint szokott. (Szerencsére)
Bánhatja, aki kihagyta (mert pakolás volt a fején 😉)







Nem készítettem annyi képet, mint terveztem... ilyenkor valahogy mindig annyira bezsongok, hogy teljesen kimegy a fejemből. A kaja fotózás meg már szinte reflex 😆
 

No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...